Újbuda Közösségi Fórum: három nap ami a megoldáskeresésről szólt

Tagunk, a DEMnet Alapítvány a demokratikus jogokért vívott harcában egy igen nagy lépést tett azzal, hogy elérte, hogy a kerületi önkormányzati döntéshozatalban a helyi hangok is megszólalhassanak. Ugyanis erről szólt az Újbuda Közösségi Fórum, ahol három napon keresztül a helyiekkel tárgyalták azt, hogy hogyan lehetne javítani a kerület élhetőségén. A saját szavaikkal így számolnak be a történtekről:

Új barátságok, érdekes beszélgetések és nagyszerű ötletek – ezek jellemezték a minap lezárult első Újbuda Közösségi Fórumot. A háromnapos (június 17-18, július 1.) rendezvénynek a Gabányi László Sportcsarnok adott otthont és az volt a célja, hogy minél inkább bevonja a helyi állampolgárokat a közügyek alakításába. Egész pontosan abba, hogyan lehetne javítani a Nádorligeti lakópark környékén kialakult, egyre élhetetlenebb forgalmi helyzeten. 

A közösségi fórumhoz hasonló, párbeszéd alapú, a részvételiséget erősítő eszközöket itthon eddig még csupán néhány önkormányzat vett igénybe (Budapest, Miskolc, Érd), a fővárosi kerületek közül pedig Újbuda volt az első. Noha itthon az állampolgárok ilyen módon történő bevonása a döntéshozatali folyamatba még gyerekcipőben jár, hasonló fórumokkal, gyűlésekkel világszerte számos helyen, szinten (helyi, önkormányzati, országos, EU szintű) és témában sikerült már minőségileg javítani a politikai döntéshozatal színvonalán.

Tudj meg többet itt:

https://demnet.hu/ujbuda-kozossegi-forum-beszamolo/?fbclid=IwAR21UdgYp7tt80whynWj3Id5WegdYmDBLFnzUx0mWGZZ5TI-QftBcPTfw_s