Kézműves foglalkozások a Rózsakert: KultúrMix program keretében
Érdekel a gyöngyfűzés, horgolás vagy az üvegfestés ? Szívesen kipróbálnád?
03.23-án 14:00-18:30-ig a Rózsakert: kultúrMix a Kollabban programunkon kipróbálhatod magad ezekben a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és kellemes tevékenységekben.
A programot a Kistarcsai Kulturális Egyesülettől (KIKE) Király Mária, Muráti Anna, Bihari Piroska és Sándor Zsófia hozzák el a Mammut1 3.emeletére.
Ismerd meg a KIKE-t:
A Kistarcsai Kulturális Egyesület kulturális programok szervezésével és megvalósításával, valamint közösségfejlesztéssel foglalkozik leginkább.
Kulturális téren jelentős szerepe van egyesületünkben az élethosszig tartó tanulásnak, és a hagyományőrzésnek. Sokat foglalkozunk településünk múltjának kutatásával. Az elért
eredményeket kiadványokban rögzítjük. A hagyományőrzés érdekében szervezünk olyan kézműves tanfolyamokat, melyek keretében régi tevékenységek felidézését végezzük. Az
évente megrendezésre kerülő Görhönyfesztivál nevű gasztronómiai kulturális program keretében tartunk különböző kézműves foglalkozásokat, melyeken többnyire gyerekek
vesznek részt.
A hagyományőrzés nemzetközi programjainkban is szerepel. Ilyenkor több nemzet kézműves sajátosságait ismerhetjük meg. A tanfolyamok végén a résztvevők készítenek közös alkotásokat, melyeket kistarcsai közterületen vagy középületben helyezünk el.
Több info az eseményről itt: https://www.facebook.com/events/385295074313989/?active_tab=discussion