Pályázati felhívás: ALFinMOTION mobilitási program civilszervezetek számára

Az Anna Lindh Alapítvény meghirdette az ALFinMOTION mobilitási program új felhívását, amely lehetőséget kínál a civilszervezetek számára, hogy személyes találkozók és együttműködések révén erősítsék az interkulturális párbeszédet az euro-mediterrán térségben.

A program célja, hogy a civil szervezetek a Földközi-tenger két partjáról származó partnerekkel dolgozzanak együtt: közös projektek előkészítésén, szakértők bevonásán, kreatív együttműködéseken vagy új tudás létrehozásán. A mobilitási támogatás az utazással és a részvétellel kapcsolatos költségek fedezéséhez járul hozzá.

A pályázatok benyújtási határideje: 2026. március 7. (23:59 CET).

Kik pályázhatnak?

A felhívásra olyan civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek az euro-mediterrán partnerség valamely országában – például Magyarországon – vannak bejegyezve. A pályázatot egy fogadó szervezet nyújtja be, amely egy másik, a Földközi-tenger másik partján működő szervezet képviselőjét látja vendégül.

A mobilitási tevékenységeknek a fogadó szervezet országában kell megvalósulniuk. A kiválasztás során előnyt élveznek az Anna Lindh Alapítvány hálózatának tagjai, valamint azok a projektek, amelyek erős hatással bírnak az interkulturális párbeszéd területén.

A program négy mobilitási lehetőséget kínál

A jelentkezők négy különböző mobilitási forma közül választhatnak:

  • Mobility for Partnership – közös projektjavaslatok kidolgozása nemzetközi donorok számára (minimum 7 nap, támogatás: 1300 euró).

  • Mobility for Action – szakértők bevonása rendezvényekbe, workshopokba vagy képzésekbe (minimum 2 nap, támogatás: 1000 euró).

  • Mobility for Creativity – művészek vagy kreatív szakemberek fogadása közös kulturális kezdeményezésekhez (minimum 20 nap, támogatás: 2200 euró).

  • Mobility for Knowledge – civil szervezetek és kutatóintézetek együttműködése új tudás vagy módszertanok létrehozására (minimum 7 nap, támogatás: 1300 euró).

Kiemelt témák

A pályázatok értékelése során előnyt élveznek azok a kezdeményezések, amelyek az alábbi témákhoz kapcsolódnak:

  • békeépítés és konfliktuskezelés

  • együttélés és társadalmi kohézió

  • inkluzív társadalmi folyamatok

  • dezinformáció és félretájékoztatás elleni fellépés

További információk és jelentkezés

A pályázati űrlap angol, francia vagy arab nyelven tölthető ki. A kiválasztott projektek várhatóan 2026 áprilisa és júliusa között valósulnak meg.

A részletes pályázati útmutató és a jelentkezési felület az ALF honlapján érhető el:
https://alf.website/en/alfinmotion2/