Nemzetközi találkozón vett részt a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület Marokkóban

Hálózatunk egyik tagszervezete, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület részt vett a You(th) Care For Change projekt nemzetközi találkozóján, amelyet a közelmúltban Tangierben és Rabatban (Marokkó) rendeztek meg. Az eseményen 12 ország ifjúsági delegáltjai és szakemberei dolgoztak együtt a mediterrán térség jövőjét érintő közös kérdéseken.

A négynapos program során a résztvevők irányító bizottsági üléseken vettek részt, valamint közösen dolgoztak egy készülő nemzetközi kampányon, amely a szabad mozgás és a migráció témájára fókuszál. A találkozó célja az volt, hogy a fiatalok és civil szervezetek közösen fogalmazzanak meg javaslatokat egy igazságosabb és befogadóbb mediterrán térség érdekében.

A szakmai programban kiemelt szerepet kaptak azok a beszélgetések, amelyek a mozgásszabadság különböző értelmezéseit járták körül. A résztvevők arról gondolkodtak együtt, hogy a szabad mozgás lehetőségeit milyen mértékben befolyásolja az, hogy valaki honnan érkezik, milyen identitással él, vagy milyen életutat járt be.

A találkozó utolsó napján egy nyílt fórum a nemek közötti egyenlőség dekolonizációs megközelítésével foglalkozott, majd egy nyilvános kerekasztal-beszélgetés vizsgálta, hogyan képzelhető el a mobilitás igazságosabb és befogadóbb jövője a mediterrán térségben. A programot egy művészeti előadás zárta, amely a közös munka fő üzeneteit foglalta össze.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a találkozó fontos mérföldkő volt egy olyan közös nemzetközi agenda kialakításában, amely a mozgásszabadság, a gondoskodás és a nemzetközi szolidaritás értékeire épül.