Közösség Ereje Nívódíjat kapott a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület

Közösség Ereje Nívódíjat kapott a Kinizsi-ásatás!

A Tempus Közalapítvány Közösség Ereje Nívódíját nyerte el a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület Rural Wind programja, mely a
Kinizsi-ásatást is magában foglalja. A projektben 49 önkéntes vett részt 18
országból, mellettük tucatnyi múzeumi és környékbeli önkéntes segítette a munkát.

Az egyesület elnöke, Kandikó Rita vehette át a díjat Budapesten, aki a következőket mondta a díj kapcsán készült interjúban a 2026-os terveikről: “2026-ban már az ötödik közösségi ásatás valósul meg, ez pedig nagy mérföldkő lesz az egyesület életében. Erre a tavalyi önkénteseket is szeretnénk visszahívni, és a harminc év felettieknek igyekszünk kitalálni, hogyan tudnánk finanszírozni az ellátásukat, amíg itt lesznek. Ezen túlmenően továbbra is fogadjuk a hosszú távú önkénteseket, egyéni önkénteseket, és a Balaton környékén is szeretnénk kiépíteni egy ifjúsági hálózatot, aminek az alapjait már elkezdtük lefektetni. Szintén cél, hogy a nagyvázsonyi fiatalokat motiváljuk az önkénteskedésre akár itthon akár külföldön, hiszen ez életeket képes meghatározni, így szeretnénk, ha megragadnák a lehetőségeket. Ahogy a díjátadó utáni beszélgetésen mondtuk: az éjjel és az ásatás soha nem érhet véget!”

Gratulálunk az ALF Magyar Hálózat egyik legaktívabb tagjának, további sikereket kívánunk!