HRC projekt első évi összefoglalója: 10 iskola, 180+ diák, 20+ nemzetközi önkéntes
Lezárult a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület 2 éves Emberi Jogi Karaván c. projektje az idei tanévre, amelynek keretében összesen 10 iskolában, több mint 180 diák bevonásával és 20-nál is több nemzetközi önkéntes közreműködésével valósult meg.
A projekt célja az emberi jogi szemléletformálás élményalapú, interaktív módszerekkel történő erősítése középiskolás fiatalok körében. Az év során a Karaván különböző iskolákba látogatott el, ahol a diákokkal közösen dolgoztak olyan témákon, mint az emberi jogok, a sztereotípiák és a társadalmi egyenlőtlenségek. A foglalkozások során élénk beszélgetések alakultak ki, amelyek tovább erősítették a projekt egyik legfontosabb célját: a kritikus gondolkodás és a párbeszéd fejlesztését.
A tanév lezárásával a Karaván munkája nem áll meg: a nyári időszakban a csapat a program társasjátékának továbbfejlesztésén, valamint a diákoktól érkezett visszajelzések feldolgozásán és elemzésén dolgozik. A cél, hogy a következő tanévben még fejlettebb eszközökkel, új önkéntesek bevonásával folytatódjon a program.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak minden diáknak, pedagógusnak, önkéntesnek és partnernek, akik hozzájárultak az első év sikeréhez.




