Gratulálunk a KIKE-nek az Önkéntességért Díj elismerő okleveléhez!
Örömmel osztjuk meg, hogy az ALF Magyarországi Hálózat egyik tagszervezete, a Kistarcsai Kulturális Egyesület (KIKE) elismerő oklevélben részesült a 2025. évi Önkéntességért Díj pályázat keretében. Az elismerést az önkéntesség nemzetközi napján, december 5-én vette át az egyesület elnöke, Kereszti Ferenc.
A díj méltó visszaigazolása annak a több mint három évtizedes munkának, amelyet a KIKE önkéntesei végeznek. Az egyesület 1993-as megalakulása óta tagjai ellenszolgáltatás nélkül, elkötelezetten dolgoznak a közösségért, legyen szó rendezvények szervezéséről, kiadványok készítéséről, közösségi programok lebonyolításáról vagy akár a háttérben zajló szervezési feladatokról.
A szervezet tevékenységének középpontjában a helyi közösség fejlesztése, a civil összefogás erősítése, valamint a fiatalok támogatása áll. Emellett aktívan kapcsolódik regionális és országos kezdeményezésekhez is, miközben lehetőséget teremt a tehetségek kibontakoztatására és a közösségi szerepvállalásra.
Ezúton is szívből gratulálunk hálózatunk tagszervezetének ehhez az elismeréshez és köszönjük azt a példaértékű önkéntes munkát, amellyel hosszú évek óta hozzájárulnak közösségeik fejlődéséhez.




